A kezdetektől 

A világítás történetének kezdete a fáklya volt. Megdöbbentő, hogy veszélyei ellenére milyen hosszú időn keresztül használta az emberiség, a szegényebb rétegek esetében még a középkorban is előfordult. Később ezt felváltották a kanóc elven működő eszközök, amelyek elve az volt, hogy egy textilszálat folyadékba mártottak vagy valamilyen szilárd anyagba. A petróleumlámpa feltalálása egyértelműen a következő lépcsőfok volt a világítás evolúciójában. A készülék sokkal biztonságosabb volt elődeinél, hiszen zárt térben égett a láng, így kevésbé volt balesetveszélyes. 

Később, 1807-ben megjelentek az első utcai gázlámpák, amelyek aztán elterjedtek egész Európában. A villanykörte feltalálása Thomas Edison nevéhez köthető, azonban egy angol tudós, Joseph Wilson már jóval korábban kikísérletezte az eszközt. 

A LED technológia megváltoztatta a mennyezeti lámpákat

Mára már nemcsak a hagyományos villanykörték érhetőek el a piacon, hanem olyan modern technológia is képes fénykibocsátásra, mint a LED, avagy a Light-Emitting Diode. A Decorstar-Dekoráció És Világítás mennyezeti lámpa kínálata már kizárólag ezzel a technológiával működő darabokat foglal magában. Mechanikájának lényege, hogy a diódára kapcsolt elektromos áram a dióda anyagában lévő atomok elektronjait gerjeszti, amelyek ennek következtében elkezdenek nagyobb energiaszintű atompályára lépni. Amikor az elektronok visszatérnek az eredeti energiaszintre, fotonok szabadulnak fel, amelyet mi fényjelenségként érzékelünk.

A technológia előnye, hogy alacsony áramerősséget és feszültséget igényel, és gyakran úgy érezzük, hogy sokkal jobban világítanak a hagyományos izzóknál. 

Nem csak világít, dekorál is

A LED mennyezeti lámpák további előnye, hogy külön iparág fejlődött ki az elkészítésükre, így rengetegféle méret és forma közül választhatunk. A nappaliba például választhatunk modern formatervezésű darabokat, míg a gyerekszobát formalámpával díszíthetjük. A kristályokkal dekorált darabok pedig akár egy étteremben vagy szállodában is megállják a helyüket.

Az állítható fényerő és színhőmérséklet pedig már csak a hab a tortán. Választhatunk, hogy a lámpa hideg vagy meleg fénnyel világítson, így azt mindig az aktuális tevékenységünkhöz vagy közérzetünkhöz igazíthatjuk. A fokozatosan állítható erősség pedig segíthet meghitt hangulatot teremteni az olyan alkalmakkor, amikor vendégeket várunk. Nincs is jobb program annál, mint egy lágy fényben eltöltött baráti beszélgetés. 


Otthon