A virtuális téren sem volt sok ismeretanyag chiptuning témában, így aki bővíteni akarta szakmai ismeretét, annak bizony fel volt adva a lecke. A téma iránt érdeklődő csupán saját szakmai tudására támaszkodhatott. 

A fellelhető eszközök

Akkoriban autótechnikában a legmodernebb dolognak benzines vonalon az ME7 vezérlők, dízeles vonalon pedig az EDC15 vezérlők számítottak. Ahhoz, hogy ezeket programozni lehessen, elengedhetetlen volt a forrasztópáka és az eprom programozás. 

Az eprom működése mai szemmel nézve szinte mesebelinek tűnik, ugyanis a napfény segítségével lehetett törölni a memóriát, igaz, ez órákig tartott, ezért az ügyesebbek UV lámpával rövidítették le a folyamatot. Az EDC15 vezérlők újabb generációját már programozni lehetett a szabványosított OBD csatlakozón keresztül.

Ezeken kívül elengedhetetlen kellék volt még a számítógép és az autó szoftverének megjelenítésére alkalmas program.

A motorvezérlő program felépítéséről nem voltak információk, ezért manuális visszafejtéssel kellett feltérképezni. A fejlesztéshez autódiagnosztikai műszerekre, az egyes változtatások visszaellenőrzéséhez, méréséhez pedig multiméterre és oszcilloszkópra volt szükség. 

Hogyan nézett ki a chiptuning?

Az első lépés akkoriban is a motorvezérlő program kiolvasása volt, amit a visszafejtés követett. Az autó felműszerezése után rögzítésre kerültek az induló alapadatok és a különböző paraméterek. Ezt követően megkezdődött a paraméterek módosítása a szoftverben, amit mérés követett. A módosítás és mérés ismételgetésével zajlott le a fejlesztés, ami rengeteg időt vett igénybe akkoriban. Ezen az időn lehetett valamennyit faragni az úgynevezett emulátor használatával. 

Amennyiben érdekel, hogyan néz ki manapság a folyamat, akkor érdemes megnézned, hogyan csinálják az AET CHIPtuningnál a chip tuningot

Ami igazán hiányzott

A mai teljesítménymérés egyik alapja a reprodukálható és számszerűsíthető mérés, viszont ilyet akkoriban nem igazán lehetett csinálni. GPS-szel és utcai gyorsulásmérésen alapuló teljesítménymérőkkel lehet adatokat rögzíteni, de ez közel sem volt azon a szinten és annyira pontos, mint a napjainkban is használatos fékpados mérés.

A méréseket az akkori eszközökkel nem lehetett összehasonlítani, az eredmények pedig sokszor nem a valóságot tükrözték. A reprodukálható mérés a chiptuning esetében nagyon fontos, a fejlesztési és a végső finomhangolásnál is.


Autó