Kos

Ha mostanában gyakran érzed magad dekoncentráltnak, tompának, az csak amiatt van, hogy az elmúlt időszak túlságosan fárasztó volt számodra. Ahogy a természet téli álmot alszik, úgy neked is érdemes több időt szánni a pihenésre.

Bika

Ha eddig csak álmodoztál céljaid eléréséről, akkor most itt az ideje, hogy konkrét lépéseket tegyél a megvalósítás érdekében! Ha egyedülálló vagy, akkor pedig érdemes nyitott szemmel járnod, ugyanis valaki igencsak érdeklődik irántad.

Ikrek

Ébreszd fel a benned szunnyadó kreativitást, ugyanis az év végi hajtásban minden eddiginél fontosabb a minőségi én-idő! A kreatív hobbik nagyon jót tesznek a mentális egészségednek, főleg, ha az alkotásba bevonod egy szeretett ismerősödet is.

Rák

A magányos Rákoknak jó hír, hogy egy eddig távoli ismerős hamarosan közel kerülhet hozzájuk, ebből a kapcsolatból pedig erős barátság, de akár szerelem is kialakulhat! Mindemellett a kitűzött célok közelebb kerülhetnek a következő hetekben.

Oroszlán

Ha mostanában kétségek gyötörnek, ne aggódj, a befektetett kemény munkád ugyanis rövidesen megtérülhet! Mindehhez a csillagok egy extra lökést is ígérnek, úgyhogy továbbra is küzdj az álmaidért, mellette pedig hallgass az ösztöneidre, és kövesd figyelemmel a Bien.hu horoszkóp rovatát némi plusz iránymutatásért! 

Szűz

Hogyha mostanában nehézségeid vannak a munka vagy az anyagiak terén, akkor érdemes egy kicsit rákapcsolnod, ugyanis hamarosan túl leszel az akadályokon. A magánéletedben is pozitív változásokra számíthatsz.

Mérleg

Ezen a télen légy egy kicsit lazább, és ne bánj túl szigorúan magaddal! Helyezd most magadat a középpontba és szakíts időt a korábbinál több pihenésre, kikapcsolódásra. 

Skorpió

Az elkövetkező időszak mottója: türelem! A hirtelen döntéseknek ugyanis nem várt kellemetlen következményei lehetnek. Mindazonáltal izgalmas kalandok vannak kilátásban, egy régi vágyad is beteljesülhet.

Nyilas

Ha mostanában túlságosan összecsaptak a fejed felett a hullámok, akkor hamarosan végre lehetőséged adódik arra, hogy megoldást találj a problémáidra. A halogatás azonban ezúttal sem lesz célravezető.

Bak

Karrier szempontjából kedvező időszak elé nézel: szert tehetsz egy gyümölcsöző üzleti kapcsolatra, illetve ha fontolgatod a saját lábra állást, akkor most itt a lehetőség a vállalkozásod beindítására! 

Vízöntő

Az egész évi hajtás után ideje új élményeket szerezned: erre remek lehetőséget nyújt egy utazás! Próbálj meg eljutni egy olyan helyre, ahol még sosem jártál, és élj át emlékezetes pillanatokat!

Halak

A csillagok egy új barátság ígéretét hordozzák. Közelebb kerülhetsz valakihez, akit eddig felületesen ismertél, de akár egy új személy is beléphet az életedbe.


Ezotéria - Horoszkóp