Napi horoszkóp 2021. január 18. (hétfő) 

MÉRLEG (Libra) szeptember 23. - október 23.

Pénzügyi területen most igen jó időszak következhet be, ha figyeli a lehetőségeket és nem halogatja a döntést. Sok lehetőség fog kínálkozni, melyek lehetséges, hogy egytől egyik kitűnő eredményeket fognak realizálni. Arra viszont vigyázzon, hogy ne kapja el a hév és csak addig nyújtózkodjon ameddig a takaró ér. Azaz ne kockáztassa családja jövőjét csak azért mert hirtelen kapzsivá válik.

SKORPIÓ (Scorpio) október 24. - november 22.

Évek óta halogat egy döntés, melyben nagy szerepet játszanak az anyagiak. Mikor összejött volna a megfelelő összeg, mindig jött valami váratlan helyzet, mely meghiúsította a régen dédelgetett tervét. Ha körültekintően szétnéz a pénzügyi piacon számtalan lehetőséget talál. Amennyiben úgy dönt, hogy belevág és megvalósítja tervét olyan helyről jön majd a segítség, melyre igazán nem számít, s ráadásul anyagi ellenszolgáltatás nélkül.

NYILAS (Sagittarius) november 23. - december 21.

Bárhogy számol, oszt, szoroz, rádöbben arra, hogy amit rásóztak befektetés az mégsem csillog olyan szépen, sőt! Ha a költségeit jobban megnézi, akkor infarktust is kap. Az a helyes, okosnak tűnő üzletkötő bár nagyon sok szépet mondott a "világ legjobb konstrukciójáról" mégis egyre inkább rádöbben: ismét besétált egy csúfos csapdába, ahonnan nehéz lesz kimászni. De ne aggódjon! Váratlan pénzügyi segítség érkezik!

BAK (Capricorn) december 22. - január 20.

Hónapok óta tőri a fejét azon, hogy a nulla százalékos kamatok miatt hová kellene befektetnie megtakarításait. Kacérkodik a lakossági állampapírokkal de az ingatlan befektetéseket is vonzónak találja. Titkon pedig irigykedik azokra, akik a tőzsdén forgatjuk meg a pénzüket, ami bár kockázatos, de komoly nyereség elérésére is lehetősége van. Egy jó tőzsdei bróker a segítségére lehet.

VÍZÖNTŐ (Aquarius) január 21. - február 19.

Nehezen jut egyről a kettőre, és a 2020-as év után valahogy a 2021-es sem akar "beindulni" a pénzügyek terén. De jó lenne egy kis kezdő tőke, amiből számos ötletét tudná megvalósítani. Az ötletei életképesek lehetnek és találhat is hozzá kedvező kamatozású hitelt, ha körbeszaglászik a piacon. Számos alacsony kamatozású hitelt fog találni, de célszerű kikérni egy hitelbróker szakértői véleményét is.

HALAK (Pisces) február 20. - március 20.

Ez a hét most a kockázatkerülésről szól, tehát vigyázzon minden spekulációval. Mivel egész héten nagyon le lesz terhelve sok munkával, számos online meeting is rabolja az idejét, sőt még egy idióta Zoom-os oktatásra is be kell jelentkeznie. Fáradt lesz már a hét elején és koncentrációs képessége is csökken. A csillagok állása sem túl biztató így érdemes a kockázatos pénzügyi tranzakciókat elhalasztani. Kerülje a részvényeket!

A többi csillagjegy horoszkópja itt olvasható.


Ezotéria - Horoszkóp