A Profession.hu 2022 végén végzett hazai kutatása szerint a frissdiplomások jelentős részét kitevő Z generációsok többségének álláskereséssel töltött ideje 1-3 hónap között mozgott, azonban egyharmaduk saját bevallása szerint nehezen tudott elhelyezkedni, így akár egy évre vagy akár annál is több időre volt szüksége az első munkahelye megtalálásához.
A kutatásban részt vevő Z, Y és X generáció tagjai egyaránt egyetértettek abban, hogy a legfiatalabbaknak a legkönnyebb állást találniuk, az ő számukra adott a legtöbb lehetőség.
Hol vannak jó lehetőségek?
Az álláshirdetések számából következtetve az elmúlt egy évben valamelyest csökkentek a frissdiplomások lehetőségei az álláspiacon. 2023 és 2024 első hét hónapját összehasonlítva 8,6 százalékos visszaesés volt a számukra kínált álláshirdetések számában.
Ennek a jelenségnek a háttérben azonban nem az áll, hogy kevésbé lenne igény a munkájukra, sokkal inkább a teljes munkaerőpiacon általánosan megmutatkozó jelenség üti fel a fejét esetükben is, mégpedig, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben kevesebb lehetőségük van a cégeknek új pozíciókat nyitni. A vállalatok jelentős részénél lelassult a toborzás, ami nem csak a pályakezdők, de a tapasztaltabb kollégák esetében is elmondható.
Vannak ugyanakkor olyan területek, ahol kimondottan intenzív a toborzás jelenleg is. Az elmúlt három évben diplomát szerzett munkavállalók leginkább a mérnök, a pénzügy, könyvelés, és a bank, biztosítás, valamint a gyártás, termelés területén keresettek.
Az állásportál önéletrajz-adatbázisa alapján a legtöbb pályakezdő diplomás álláskereső az adminisztráció, asszisztensi és irodai munka területén érhető el, az értékesítés, kereskedelem a második legnépszerűbb kategória, a harmadik pedig a marketing, média, PR. A frissdiplomások közül a legkevesebben a mezőgazdaság, környezet, az üzleti támogató központok és a jog, jogi tanácsadás kategóriában dolgoznak vagy épp keresnek munkát.
Mennyit lehet keresni frissdiplomásként?
A mérnöki szakmák nem csak igen keresettek a cégek részéről, de a fizetések terén is kiemelkedőnek számítanak. A Profession.hu álláshirdetéseiben megtalálható bérjelölések alapján a legtöbbet kínáló terület az értékesítés, kereskedelem átlagosan 993 262 forintos, az egészségügy, gyógyszeripar 990 000 forintos és a mérnöki szakmák 914 643 forintos bruttó havi fizetéssel.
A sikeres karrier kezdetben elsősorban nem a szakmai ismereteken múlik, általában ennél fontosabb a munkáltatóknak a jelölt hozzáállása, és hogy képes legyen alkalmazkodni az új helyzetekhez. „A HR szakemberek és döntéshozók leginkább azt várják a pályakezdőktől, hogy megbízhatóak legyenek és nyitottak az új ismeretek megszerzésére. Jelentős tapasztalat hiányában nem elvárható, hogy mindenhez értsen a munkavállaló, ami a szakmájában felmerülhet, természetesen rengeteg újdonsággal fog találkozni.
Ami ilyenkor fontos, hogy ezeket az új információkat és ingereket jól adaptálja, megfelelően tudja kezelni a felmerülő kihívásokat és általában képes legyen csapatban dolgozni” – fogalmazott a pályakezdők felé támasztott elvárások kapcsán Simon-Göröcs Lili, a Profession.hu HR igazgatója.