Munka

Mit csinál egy lakberendező és mit egy belsőépítész?

Mit csinál egy lakberendező és mit egy belsőépítész?
2023. 12. 06.
Ha azon töröd a fejed, hogy sikeres lakberendezőként vagy belsőépítészként fogsz majd felnőtt életedben dolgozni, akkor ahhoz nagyon érdekes dolgokat kell elsajátítanod. Nem is keveset. De tisztában vagy azzal, hogy pontosan mit csinál az egyik és mit a másik? Mert a kettő - ugyan sok átfedés van a feladataik és kompetenciáik között, ezért nagyon gyakran össze is mossák ezeket - mégis különböző látásmódot és eltérő tudást is igényel.

A megfelelő sales vezetői módszertan megtöbbszörözheti a bevételt

A megfelelő sales vezetői módszertan megtöbbszörözheti a bevételt
2023. 12. 05.
Sok magyar kkv vezető érzi úgy, hogy hiába tesz meg mindent a siker érdekében, nem pörög olyan hatásfokkal az értékesítése, mint ahogy szeretné.

Az Atos két leányvállalata három budapesti kerület határára költözik

Az Atos két leányvállalata három budapesti kerület határára költözik
2023. 10. 16.
A 71 országban közel 110 ezer munkavállalót foglalkoztató Atos Group két hazai cége is a Kálvin térre teszi át székhelyét 2024 tavaszától.

Logisztikai ismeretek - hol tanulhatunk logisztikát?

Logisztikai ismeretek - hol tanulhatunk logisztikát?
2023. 10. 11.
A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) októberben több új együttműködést is tető alá hozott. A Békéscsabai Szakképzési Centrummal és a Budapesti Közlekedési Központtal is megállapodás írt alá, ezek eredményeként pedig a logisztika iránt érdeklődő hallgatók, valamint iskolás csoportok is sokrétű szakmai ismeretekre tehetnek szert.

Így segít a bérszámfejtés kiszervezése vállalkozásodnak

Így segít a bérszámfejtés kiszervezése vállalkozásodnak
2023. 10. 09.
Minden vállalkozás célja, hogy növelje a hatékonyságát és a profitabilitását. Az adminisztratív feladatok, mint például a bérszámfejtés sok időt és erőforrást igényelnek, ami elvonja a vállalkozás figyelmét a fő tevékenységekre. Erre lehet jó megoldás a bérszámfejtés kiszervezése. Segítségével rengeteg időt és energiát spórolhatunk. Ismerd meg a legfontosabb előnyöket.

Ilyen egy villamosmérnök élete

Ilyen egy villamosmérnök élete
2023. 09. 24.
Mivel a villamosmérnöki végzettség megszerzése igazán jó karrierlehetőséget ígér, így ezzel a munkakörrel kapcsolatban az utóbbi időben egyre több kérdés merült fel a közösségi média csatornákon és az egyéb webes felületeken.

Villeroy & Boch: Jelentős beruházásokkal készülnek a jövőre a magyar gyárban

Villeroy & Boch: Jelentős beruházásokkal készülnek a jövőre a magyar gyárban
2023. 09. 15.
A különleges évfordulón a Villeroy & Boch az ünneplés mellett a jövőbe is tekint, hiszen az idén 275 éves márka hódmezővásárhelyi gyárában összesen több mint 5,3 milliárd forintos fejlesztéssorozatot hajtott végre az elmúlt időszakban. A hazai vállalatnál mostantól a kerámiavécék világszinten is az egyik legkorszerűbb, úgynevezett magasnyomású technológiával is készülnek, miközben új mázolósorok is szolgálják a hatékonyságot, és egyben könnyebbé teszik az ott dolgozók munkáját. A csoport, amely 2022-ben 994,5 millió euró árbevételt ért el (+5,2% az előző évhez képest), két márkájával, a prémium Villeroy & Boch és az Alföldi révén piacvezető pozíciót tölt be a magyar szaniterkerámia piacon.

A BGE az OTP Bankkal indította el vállalati mentorprogramját

A BGE az OTP Bankkal indította el vállalati mentorprogramját
2023. 09. 14.
Magyarország legnagyobb üzleti közössége, a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) az OTP Bankkal indította el Vállalati Mentorprogramját.

LIDL béremelés mértéke 21-43% közötti 2023-ban

LIDL béremelés mértéke 21-43% közötti 2023-ban
2023. 09. 12.
A Lidl Magyarország újabb béremelésről döntött, amelynek értelmében szeptembertől többek között az áruházi és raktári dolgozók bérét további 10%-kal megemelik. A vállalatnál a folyamatos bérfejlesztésnek köszönhetően mindösszesen 9 hónap leforgása alatt a fizikai munkavállók esetében jelentős mértékben, 21-43% között növekedtek az alapbérek.

Digitális stratégia nélkül kimúlhatnak a hazai kereskedő vállalatok

Digitális stratégia nélkül kimúlhatnak a hazai kereskedő vállalatok
2023. 09. 11.
Az elmúlt években világszerte számtalan új értékesítési csatorna jött létre, amelyek meghatározó része ma már digitális.

Ügyfélszolgálat vagy közösségimédia-kezelés? Szinte ez már ugyanaz!

Ügyfélszolgálat vagy közösségimédia-kezelés? Szinte ez már ugyanaz!
2023. 09. 08.
7 ok, ami miatt érdemes call centerre bízni a közösségimédia-platformok kezelését. Évről évre egyre közelebb kerül egymáshoz a klasszikus ügyfélszolgálat és a közösségimédia-felületek kezelése.

Németország minimálbér 2024 nettó és bruttó összege

Németország minimálbér 2024 nettó és bruttó összege
2023. 09. 07.
Minimálbér összege Németországban. Hány euró a minimálbér Németországban 2024-ben? Német nettó minimálbér 2024 és a német bruttó minimálbér 2024 összegei.

Vállalkozóként fontos, hogy felfelé húzzon a csoport, ahová tartozunk

Vállalkozóként fontos, hogy felfelé húzzon a csoport, ahová tartozunk
2023. 09. 04.
A Napló egykori főszerkesztő-riportere, Szalay Ádám cégeknek ad tanácsokat a Floow Day-en.

Munkaerőhiány van Magyarországon 2023-ban

Munkaerőhiány van Magyarországon 2023-ban
2023. 09. 04.
A hatékony toborzás mentheti meg a cégeket a munkaerőhiánytól. Magyarországon dübörög a munkaerőhiány, jelenleg 80-100.000 a betöltetlen állás, így a hatékony toborzásnak kulcsfontosságú szerepe van a vállalatok számára.

Hasznlált laptop - Másodkézből vásárolni biztonságosabb?

Hasznlált laptop - Másodkézből vásárolni biztonságosabb?
2023. 08. 23.
Amikor laptopvásárlásra kerül a sor, sokan előnyben részesítik az új gépeket az újdonság varázsa és a biztos garancia miatt. Azonban érdemes lehet megfontolni a használt laptopok lehetőségét is, mivel számos előnyt kínálhatnak, különösen a hardver szintjén.

Generációváltás a hazai kis- és középvállalatoknál: Felértékelődhet a jövőben az IT szolgáltatók szerepe a hazai cégek életében

Generációváltás a hazai kis- és középvállalatoknál: Felértékelődhet a jövőben az IT szolgáltatók szerepe a hazai cégek életében
2023. 08. 23.
Sokat fejlődtek a magyar vállalkozások informatika terén az elmúlt években, amit részben a pandémia, részben pedig a gazdasági válság kényszerített ki. Sok vezető azonban még mindig frusztrációként, mintsem kiváló üzleti lehetőségként éli meg a technológia rohamos fejlődését.

Bruttó átlagbér Magyarországon: 17,9%-os növekedést mutat a bérdinamika

Bruttó átlagbér Magyarországon: 17,9%-os növekedést mutat a bérdinamika
2023. 07. 25.
17.9%-kal nőttek az átlagbérek májusban Magyarországon - olvashatjuk az MBH Bank friss elemzésében. Májusban a várakozásokat felülmúlva 17.9%-os növekedést mutatott a bérdinamika, a hónapban a bruttó átlagkereset 567 800 forint volt a teljes munkaidőben, a munkáltatók teljes körénél foglalkoztatottak esetében, míg a nettó átlagkereset 391 500 forinton állt.

Fizikai munkát végzők órabére 2023-ban Magyarországon - mennyit keres egy fizikai munkás?

Fizikai munkát végzők órabére 2023-ban Magyarországon - mennyit keres egy fizikai munkás?
2023. 07. 20.
Meghaladta az 1850 forintot a fizikai átlagórabér. A középvezetőknek 11 százalékos átlagos éves bérnövekedéssel kellett beérniük.

A backoffice folyamatkezelését érdemes automatizálni

A backoffice folyamatkezelését érdemes automatizálni
2023. 05. 15.
Amikor a műveletek korszerűsítéséről beszélünk általában az üzlet azon részeinek digitalizálására gondolunk, amelyek közvetlenül érintkeznek az ügyfelekkel. Ilyen például az ügyfélszolgálat és a marketing, mivel a leghatékonyabb fejlesztések azok, amelyek azonnali megtérülést biztosítanak. Emiatt a támogató funkciókért felelős backoffice részlegek gyakran háttérbe szorulnak.

Megválaszthatjuk a főnökünket és költhetünk a céges bankkártyáról?

Megválaszthatjuk a főnökünket és költhetünk a céges bankkártyáról?
2023. 04. 20.
Itthon most még megdöbbentően hangozhat, hogy léteznek olyan munkahelyek, ahol az ember szabadon választhat főnököt, sőt, a céges bankkártyát is használhatja. Világszerte azonban egyre népszerűbb a szabad cégkultúra, sőt talán itthon is trendet teremthet egy magyar cég, ami idén immár másodjára kapta meg a WorldBlu minősítését, akik a munkahelyi szabadságot tűzték zászlajukra. És Te milyen főnök lennél? Ezt is megtudhatod a cikkünk végén lévő kalkulátor segítségével.

Minden, amit tudni érdemes a zárak belső szerkezetéről

Minden, amit tudni érdemes a zárak belső szerkezetéről
2023. 04. 17.
A modern biztonsági zárak egyre elterjedtebbek, viszont nem sokan tudják, hogy mit is rejt egy ilyen, vagy más típusú zár belső szerkezete. Pedig nem árt ezzel tisztában lenni, mert így fogunk tudni választani a különböző modellek közül. Ráadásul ma még mindig sok helyen vannak régi típusú megoldások is.

A cementgyártás folyamata és a cementgyártás alapanyagai - hogyan készül a cement?

A cementgyártás folyamata és a cementgyártás alapanyagai - hogyan készül a cement?
2023. 04. 17.
A cementet számos építőipari célra használják. A cement a legfontosabb anyag az építési iparban, és számos olyan építőelem előállításában szükséges, amelyek szükségesek az épületek és infrastrukturális projektek megépítéséhez. Hogyan készül a cement? Milyen alapanyagok kellenek a cement gyártásához? Melyek Európa legnagyobb cementgyárai?

Így támogatja a munkáltató külföldi munkavállalóit

Így támogatja a munkáltató külföldi munkavállalóit
2023. 04. 12.
Sokakat vonz a külföldi munkavégzés lehetősége, ám a többség megijed attól a gondolattól, hogy egyedül marad a nehézségeivel az ismeretlenben. Nem kell azonban ennek így lennie! Ha a betonvas.eu-n keresztül helyezkedsz el, akkor munkaadód egy biztos pont lesz a kinti életedben, és bátran fordulhatsz hozzá, ha valamilyen probléma vetődik fel. Segítenek az első kiutazás megszervezésében, leveszik a válladról az adminisztrációt, intézik a kinti biztosítást, valamint a lakhatásodat és a munkába járásodat is. Ha szeretnél többet tudni arról, hogy mi vár rád, ha a betonvas.eu-n jelentkezel külföldi munkavégzésre, olvass tovább!

Cafeteria 2024 - ezekkel a cafeteria juttatásokkal tudod megtartani 2024-re is a dolgozókat

Cafeteria 2024 - ezekkel a cafeteria juttatásokkal tudod megtartani 2024-re is a dolgozókat
2023. 04. 05.
Legyen szó klasszikus pénzbeli kifizetésekről, egészségügyi-, sport- és nyugdíjprogramokról vagy rugalmas munkaidőről, a munkavállalóknak nyújtott különleges juttatások kulcsfontosságúak azoknak a vállalkozásoknak, amelyek szeretnék, hogy elégedett, elkötelezett munkavállalóik legyenek. Egyes munkáltatók akár irodai masszázzsal, csocsó- és videójáték-teremmel, ingyen reggelivel próbálják megnyerni, megtartani vagy az irodai bejárásra ösztönözni a kollégákat.

Házimunka értéke pénzben kalkulátor - Miért nem kapnak a nők pénzt az elvégzett házimunkáért?

Házimunka értéke pénzben kalkulátor - Miért nem kapnak a nők pénzt az elvégzett házimunkáért?
2023. 04. 01.
Miért van az, hogy a nők végzik a házimunkát, és nem a férfiak? A nők és férfiak által végzett munka megoszlása hagyományosan különböző volt a társadalmakban. A házimunka hosszú időn keresztül a nők feladata volt, míg a férfiak inkább a külső munkákat végezték, mint például a mezőgazdaság, vadászat, halászat, építkezés stb. (Cikkünk végén található egy házimunka kalkulátor is, mellyel forintra kiszámolhatod az általad elvégzett házimunka értékét, mint munkabér.)

Spanyolország minimálbér 2023 - spanyol minimálbér havi összege 2023-ban

Spanyolország minimálbér 2023 - spanyol minimálbér havi összege 2023-ban
2023. 03. 28.
Hány euró a spanyolországi minimálbér 2023 évben és mit kell tudni a spanyol fizetésekről, munkabérek összegéről 2023-ban.

Német minimálbér 2023 - hány euró Németországban a minimál órabér 2023-ban?

Német minimálbér 2023 - hány euró Németországban a minimál órabér 2023-ban?
2023. 03. 27.
Németország bruttó minimálbér összege 2023-ban. Azonban egyes ágazatokban és régiókban eltérő minimálbér szabályok lehetnek érvényben, és ezek a minimálbér összegek magasabbak lehetnek a szövetségi minimálbérnél. Érdemes megjegyezni, hogy a minimálbér összege jellemzően évente változhat Németországban, így fontos tájékozódni a legfrissebb adatokról. Hogyan alakult a német minimálbér összege évről évre?

Mi mindenben tud segíteni egy építőipari cég?

Mi mindenben tud segíteni egy építőipari cég?
2023. 03. 24.
A kérdés elsőre még meglepőnek is tűnhet, azonban hatalmas eltéréseket tapasztalhatunk a piacon. Vannak olyan szolgáltatások, amelyek szinte mindenhol elérhetőek, de a minőségben akadhat különbség. Ilyen például a KCR bérlés, a műszaki ellenőr és a felelős műszaki vezető szolgáltatás.

Ragasztás egyszerűen, gyorsan és csöpögésmentesen

Ragasztás egyszerűen, gyorsan és csöpögésmentesen
2023. 03. 17.
Egy lakásban vagy családi házban mindig akad javítási teendő. Letörik egy fogantyú, amit meg kell javítanod, vagy szebbé szeretnéd tenni a környezetedet, ezért folyton készítesz, barkácsolsz valamit. Ezek során gyakran kell alkalmazni a legegyszerűbb ipari műveletet, a ragasztást.

Tsurumi zagyszivattyúk az építőipar élvonalában

Tsurumi zagyszivattyúk az építőipar élvonalában
2023. 03. 16.
Az építőiparban a különböző szivattyúzási rendszerek megbízható működése kulcsfontosságú a projektek sikeres teljesítéséhez. Az építőipar számos szivattyúzási feladattal szembesül, beleértve a talajvízszint alacsonyan tartását, a csapadék okozta vízszint kiemelését, a váratlan csőtörések okozta hibaelhárítást, de meg lehet említeni a különböző technológiákba illeszthető feladatokat is, például mélyépítés esetén a bentonit forgatását, iszapszivattyúzást, vagy éppen a betontelepek vízellátását.
Kategóriák
Legnépszerűbb
Legújabb