Mindez azt jelzi, hogy gyakorlati tanácsokra, szakértői támogatásra azoknak az ügyfeleknek is szükségük lehet, akik elméletileg tisztában vannak a hosszú távra szóló döntés megfelelő pénzügyi megalapozásának jelentőségével.

Az emberek jelentős többsége előbb azt térképezi fel, hogy mit engedhet meg magának pénzügyileg, és csak utána lát neki a keresgélésnek az ingatlanpiacon, de arra is van számos példa (az esetek 21 százalékában), amikor menet közben újra kell tervezni a finanszírozást, mert változik a helyzet – az OTP Bank legfrissebb kutatásának eredménye szerint.

A felmérésben részt vevők kisebbsége, mindössze 10 százaléka nyilatkozott úgy, hogy más megközelítést alkalmaz: az első lépés az új otthon kiválasztása, a pénzügyi tervezés majd ez után következik a sorban.

Az adatok komoly változást mutatnak az egy évvel korábbi arányokhoz képest – a hitelintézet megrendelésére 2021 nyarán készült, hasonló tematikájú kutatás[2] eredménye akkor még azt mutatta, hogy a válaszadók fele előbb az új otthont választotta ki, és csak utána kezdte el a pénzügyi feltételek felmérését.

Bár a két vizsgálat módszertana eltérő, a folyamatok egyértelműnek látszanak: az ingatlanpiaci és a hitelpiaci változások felértékelték a pénzügyi tervezés szerepét, különösen azoknál a tranzakcióknál, amelyek lebonyolításához hitelre is szükség van.

A válaszadók valamivel több mint fele, 53 százaléka nem vállalkozott arra, hogy időrendbe állítsa a lakáshitel-felvétel egymást követő állomásait. A kialakult rangsor alapján azonban így is elmondható, hogy a válaszadók jellemzően korábbi időpontra tették a tájékozódást a hitellehetőségekről, mint a döntést a kölcsön felvételéről.

Az OTP Bank szakértői minden szakmai segítséget, információt megadnak ahhoz, hogy az ügyfelek megtalálják a számukra legmegfelelőbb pénzügyi konstrukciót  és segítséget kapjanak a folyamatban, mikor mire van szükség otthonvásárlási terveik megvalósításához.

„Bár izgalmasnak tűnhet a kérdés, hogy mi legyen az első lépés, az álomotthon felkutatása vagy a megszerzéséhez szükséges finanszírozási mód kiválasztása, a siker nem ezen múlik. A megfelelő ingatlan kiválasztása után sem késő elgondolkodni a konkrét pénzügyi feltételekről, de ebben az esetben lehet, hogy már eladják a kiszemelt ingatlant mire a megfelelő forrásokat megtaláljuk. A lényeg az, hogy kérjük szakértő segítségét, hogy reálisan mérjük fel az anyagi lehetőségeinket és azt, hogyha forrásbevonásra van szükségünk, akkor annak mi a folyamata. Ezzel sok időt és pénzt takaríthatnak meg az ügyfelek” – mondta Kasziba Erika  az OTP Bank lakáshitelek üzletfejlesztésért felelős szakmai vezetője.

A szakértők segítsége akkor is jól jöhet, ha menet közben változtatni kell az elképzeléseken. A kutatás adatai szerint az otthonvásárlást hitellel megvalósítók kétharmada jól számolt, annyi kölcsönt kapott, amennyit eredetileg is tervezett, 12 százalék ennél kisebb, 11 százalék viszont nagyobb összeget vett föl.

További 10 százalékuk pedig a vásárlásnál jól kalkulált, de öt éven belül szüksége volt további forrásokra, jellemzően felújításra, korszerűsítésre. “Az eredményekből is látszik, hogy a lakásvásárlás vagy felújítás időigényes és tervezést igénylő folyamat, ami odafigyelést kíván az emberektől akkor is, ha valaki nem először vág bele.

Szakértő segítségével azonban könnyebb lehet a pénzügyi keret pontos meghatározása és az adminisztratív buktatók kikerülése is.“ – tette hozzá Kasziba Erika.


Pénzügy Otthon