Kísérleti jelleggel közösen vették fel mérnök és a közgazdász hallgatók a Közgazdaságtan 1. tantárgyat a kecskeméti Neumann János Egyetemen. A szemeszter során a hallgatók összesen négy, vállalatelemzéssel foglalkozó, beadandó feladatot oldottak meg, mégpedig mérnök és közgazdász párokban, a párosok véletlenszerű összeállításával.

A közös munka konkrét célja az volt, hogy a hallgatók megtanulják egymást segíteni, motiválni, illetve a másik szakterületének logikáját és szempontjait megérteni, hiszen a későbbi munkahelyeken is nap mint nap ilyen együttműködésre lesz szükségük. A félév zárásaként a 410 fős mintaévfolyam bevonásával kutatás is készült, aminek az eredményeit Szabó Csege a Világpolitika és közgazdaságtan folyóiratban közölte.

Mi okozott problémát az együttműködésben? A közgazdászok többnyire az időpontegyeztetés, a passzív/potyautas csapattárs és az erőforráshiány (eszközök, információk) tartották elsődlegesen problémásnak az együttműködésben, a mérnökök számára jellemzően a határidők betartása, a kommunikáció és a feladatok egyenlőtlen eloszlása jelentett problémát.

Mennyi időt töltöttek a feladattal? A közgazdász hallgatók 60 százaléka több mint egy órát foglalkozott egy-egy feladat rá eső részének elkészítésével, amíg a mérnököknek csupán 44 százaléka dolgozott ennyit, vagy többet.

Hogy lehet, hogy több időt foglalkoztak a közgazdászok a beadandókkal, de mégis a mérnökök érezték azt, hogy egyenlőtlenül többet kell dolgozniuk? A tanulmány szerint ennek egy lehetséges magyarázata, hogy a közgazdász hallgatók a Pareto hatékonyság mentén igyekeztek dolgozni, míg a mérnökök aritmetikai problémaként tekintettek a feladatra, és abban próbálták mérni a közgazdászok által végzett munkát is.

Magyarán a közgazdász hallgatók valószínűleg az időigényesebb, de kevésbé látható feladatokat végeztek el, míg a mérnökök gyakrabban érzékelhették a rájuk bízott feladatokat egyenlőtlennek, mivel azokat praktikusabbnak vagy nehezebbnek (számolósabbnak) tartották.

Eltérő percepcióik és a kommunikáció hiánya miatt a mérnökök nagyobb hangsúlyt helyezhettek a feladatmegosztás igazságosságára, még akkor is, ha a munkamennyiség összességében nem különbözött jelentősen. A tanulmány szerint az eltérés emellett még két dologból adódhatott: egyrészt a közgazdászoknak egyes számolós, adat-alapú feladatok nehezebbek is lehettek, másrészt az sem kizárható, hogy a témaegyezés okán szívesebben foglalkozhattak a beadandóval.

Milyen problémákat sikerült megoldani? A fent említett hat probléma közül a párok az időpontegyeztetést, az erőforrások hiányát és a határidők okozta problémát jellemzően meg tudták oldani, viszont az munkában mért egyenlőtlenséget csak részben tudták enyhíteni a félév során. A kommunikáció problémák megoldása és a passzív/potyautas csapattárs motiválása csak a legkevesebbeknek sikerült.

Mennyire volt összességében sikeres az együttműködés? A két csoport hasonlóan értékelte az együttműködés sikerességét, a közgazdász hallgatók 71 százaléka, míg a mérnökök 68 százaléka adott az 5 fokú skálán 4-es (szinte sikeres) vagy 5-ös (teljesen sikeres) értékelést.

Konklúzió.

A tanulmány egy mikrokörnyezetet megvizsgálva mutatott tá valószínűleg egy a társadalom egészében meglévő szakmák közti konfliktusra. A bemutatott kihívások gyakran nyelvi, kommunikációs nehézségekre, illetve az igazságos és fair munkavégzés, valamint az időmenedzsment kérdéseinek háttérbe szorulására vezethetők vissza, amikben mindkét szakma – és természetesen az oktatási rendszer – is sokat fejlődhetne.